Nyolc szeletes, piros gömb

 2009.11.04. 18:42

Ez az "articsóka" kissé eltér a hagyományostól. Igazából csak egy kis kitérő a blog történetében, hogy milyen sokféle mintát lehet egy gömbön készíteni.

A maradék szalagokat, zsinórokat, textilvégeket prímán el lehet használni ehhez a díszhez, csak arra ügyeljünk, hogy némileg harmonizáljanak, tehát 2 féle színt vagy egy csillogót (arany vagy ezüst) és egy színt használjunk, különben nagyon tiritarka lesz. Esetemben most az arany-piros variácó volt.

A hungarocell gömböt 8 cikkre osztottam, ceruzával halványan bejelöltem és ahol kell, sniccerrel bevágtam.

Az első cikk egy sima dekorszalag darabja volt. A célszerszámmal belesimítottam a szélét a sniccerrel vágott résbe.

 

 

A következő az articsóka pikkely, aminek a technikáját a "kék-fehér" posztban mutattam meg, szintén dekorszalagból. Azért maradt ki egy cikkely, mert a következő a zsinór lesz, amihez tű kell, és a beszurkált tűk akadályoznának a pikkely résbe-simításában.

 

 

A harmadik tehát a zsinór, amit tűvel erősítünk a cikkelyünkre. Érdemes az elejét és a végét megcsomózni, mert könnyen lefoszlik, ha csak tűvel erősítjük meg.

 

 

 

Újabb cikk marad ki - ide jönnek majd a flitterek -, és sima textil következik. (A flitter azért csak a végén jön, mert majd minden darabot tűvel kell megtűzni, és ha sokat "nyomorgatjuk", könnyen lejön.)

 

 

 

Ismét articsóka pikkelyek jönnek, lehetőleg a piros pikkelysorral pont átellenben. Most arany színből készül.

 

 

 

Így néz ki fölülről.

 

 

 

 

 

 Az arany zsinórral átellenbe piros zsinór került.

 

 

 

 

A maradék két fehér cikkelyre flitter kerül. Ezt bizony egyesével, darabonként kell feltűzni a gombostűvel- ettől jó súlyos lesz a gömbünk. (Jól nézzük meg mekkora a gombostű feje, mert ha túl pici, lepotyognak a flitterek.)

 

 

 

Íme, a kész mű. Jól látható ebből a perspektívából, hogy az egyes technikák és anyagok egymással szemben vannak. (Zsinór a zsinórral, flitter a flitterrel...)

 

 

 

  

Ha még egy akasztót is készítünk rá bárhova kifüggeszthetjük.

 

 

 

 

 

 

 

 

Egy korábbi munkám, ezüst színben és csak 6 cikkellyel.

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

A bejegyzés trackback címe:

https://kerticsoka.blog.hu/api/trackback/id/tr81500648

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása